Kiütéses győzelem a Derby-n!
www.FTC.hu 2011.10.23. 02:02

Megnyertük a derbit!
Csapatunk főleg az első félidőben mutatott bátor és tetszetős támadójátéknak köszönhetően 3-0-ra legyőzte az Újpestet az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Kitűnően kezdtük a mérkőzést, a 7. percben Somalia beadása után Pölöskey lőtt hét méterről a kapuba. Nem sokkal később 11-eshez jutottunk, de Hakola elhibázta a büntetőt. Ezt követően is mi irányítottunk, főleg Pölöskey villogott, aki többször is a védők mögé tudott kerülni és csak Balajczának volt köszönhető, hogy nem szerzett újabb gólokat. A 37. percben aztán megjött a második: Jovanovic gurított középre, Somalia pedig közelről a kapuba passzolt.
A második félidőben megpróbált irányítani az Újpest, ami bizonyos időszakokban sikerült, de nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni a vendégek. Egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk, sőt a 92. percben Lisztes kialakította a 3-0-s végeredményt. A mieink ezzel a győzelemmel feljöttek a 13. helyre. Szép volt fiúk!
NB II-es csapatunk Ajkán ért el 3-3-as döntetlent. A mieink a hajrában még 3-1-re vezettek, de aztán a hazaiak egyenlítettek. Gárdos, Varga és Birtalan volt eredményes tőlünk.
|