Mérkőzés utáni edzői nyilatkozatok
www.FTC.hu 2011.06.30. 23:37

"Az első gól feloldotta a görcsöket"
A két szakvezető így értékelt a lefújást követően a sajtótájékoztatón:
Prukner László:
- Örülök, hogy az első nemzetközi kupamérkőzésen győzni tudtunk. Nem tudtuk feltérképezni ellenfelünket, így különösen nagy siker ez az eredmény. Az első gól sokat segített, feloldotta a görcsöket. A fordulópont Ranilovic kivédett 11-ese volt. A győzelem nem dőlt még el, de megérdemelt a siker, a visszavágóra is becsülettel felkészülünk. Köszönjük támogatóink segítségét, reméljük, egyre többen állnak majd mellénk.
Szevada Arzumajan:
- Ezt a meccset el kell felejtenünk, a visszavágóra pedig újult erővel felkészülni. A Ferencváros nagy klub, mi még csak az út elején járunk. Kár a kimaradt 11-esért, az fordulópont lehetett volna, kétségkívül most már lényegesen előnyösebb helyzetben van az FTC.
|