Utánpótlás
www.FTC.hu 2011.02.09. 11:25

Utánpótlás: Kupagyőzelem Szigetváron!
U 11-es csapatunk az első helyen végzett a Dél-Zselic Nemzetközi utánpótlás tornán, Szigetváron, melyen hat külföldi együttes is részt vett.
Az első mérkőzésen kikaptunk 2-1-re a BLSE gárdájától, a második csoportmeccsen a Pécsi VSK ellen 6-0-ra nyertünk, ezen a mérkőzésen már közönségszórakoztató volt a játékunk. A következő mérkőzést a Horvát Dinamo Zagreb ellen játszottuk, ahol 2-1-re diadalmaskodtunk. Értékes győzelem volt, mert déli szomszédaink nagyon agresszív és durva játékot produkáltak. Elsőként jutott a gárda a következő csoportba, ahova vitte magával az utolsó mérkőzés eredményét, ami azt jelentette, hogy három ponttal kezdtük a második kört.
Ebben a négyesben összekerült csapatunk azzal a Lokomotiv Zagrebbel, amelyet két éve a döntőben legyőztünk. Ez a találkozó talán a torna legjobb meccsét hozta, paprikás hangulatú, parázs ütközet volt és most is sikerült a három pontot begyűjteni, miután 1-0 arányban nyertünk. A következő meccs a PMFC ellen volt és jó formánkat tartva 2-0 lett az eredmény javunkra. A fináléban a Vasas Pasaréttel kerültünk össze és a 2-0-s győzelmünk azt jelentette: ahogyan két évvel ezelőtt, ismét a Ferencváros csapata állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Külön öröm, hogy a torna "All Star" csapatába két játékosunk is bekerült, Horváth Olivér Milán a legjobb mezőnyjátékos címet érdemelte ki, míg Babinszky Bence nyolc góljával a torna gólkirálya lett. A torna legjobb edzője címet Deli Anikó kapta, munkáját ezúttal is Maticza Katica segítette kiválóan.
Kapronczai Jánosnak köszönjük a vendéglátást!
|