Dzsudzsák eldöntötte!!!
www.nso.hu 2010.10.12. 20:00

Szalai góljára még Forssell válaszolt, a lefújás előtt aztán Elek remekül indult meg, passzából pedig a PSV légiósa büntetett
A magyar labdarúgó-válogatott a finnországi Eb-selejtezőn felejthető első félidőt produkált, a szünetben viszont beállt Koman Vladimir, aki hatalmasat lendített a mieink játékán. A Sampdoria középpályása szinte első labdaérintéséből gólpasszt adott Szalai Ádámnak. A folytatásban sokáig fegyelmezetten védekeztünk, de Mikael Forssell a 86. percben egyenlített. A 94. percben azonban érkezett Dzsudzsák Balázs, aki 14 méterről ballal a kapu bal oldalába lőtt, ezzel 2–1-re győztünk.
Egervári Sándor szövetségi kapitány a finnek elleni mérkőzés előtt többször is elmondta, hogy a találkozó elején szeretné meglepni a hazaiakat, ezért is küldött két csatárt a pályára Rudolf Gergely és Szalai Ádám személyében (igaz, előbbi a középpályán szerepelt), de Stuart Baxter csapata ettől még nem jött zavarba.
Tíz perc elteltével a finnek enyhe mezőnyfölénybe kerültek a középpályán, ami azt eredményezte, hogy többször is eljutottak a tizenhatosunkig. Az első említést érdemlő lövőhelyzetet is ők alakították ki: az agilisan kezdő, a támadásokhoz gyakran felzárkózó védő, Niklas Moisander lekészítéséből Roman Eremenko 17 méterről középről jócskán a jobb kapufa mellé lőtt.
A mieink Dzsudzsák Balázs és Rudolf Gergely révén alakíthattak volna ki helyzetet, de Dzsudzsák szabadrúgásból a sorfalat találta el, a Genoa támadója pedig hiába ment el a bal szélen, a beadása lecsúszott. A 20. percben Vadócz Krisztián hívta fel magára a figyelmet, előbb egy távoli lövéssel, majd egy szemfüles letámadással, de egyik helyzetből sem alakult ki igazi gólveszély.
A mieinknek megjött a kedve a lövéshez, ugyanis Gera Zoltán is megeresztetett egy lapos labdát, amit a magyar támadót jól ismerő Jussi Jääskeläinen (a finnek kapusa a Boltonban játszik, így Angliában már többször találkozott a Fulham magyarjával) könnyedén védett.
Sokáig úgy tűnt, a szünetig már egyik csapat sem vállal különösebb kockázatot, elfocizgatnak a fiúk a középpályán, ha mégis próbálkoztak egy-egy indítással, az pontatlannak bizonyult. Az egyébként igen csak unalmas első játékrész hajrájában azért láthattunk két lövést, amelyek közül az egyik a kaput is eltalálta. (Ezen a mérkőzésen ez nagy szó!)
A 40. percben Vermes Krisztián hibája után – az Újpest védője középre fejelte a labdát – Tim Sprav lőtt 17 méterről a kapu mellé. Nem sokkal később Mika Väyrynen is távolról próbálkozott, lövése a felső lécet érintve hagyta el a játékteret.
Az első félidőben a legnagyobb problémát az jelentette a játékunkban, hogy Szalai Ádámot képtelenek voltunk megjátszani, és teljesen hatástalanok voltak a támadási kísérleteink. Talán éppen ezért változtatott a szünetben a szövetségi kapitány: Rudolf helyére Koman Vladimirt küldte a pályára.
Ennek meg is lett az eredménye! A 49. percben Koman remek indításával lépett ki Szalai, aki egyedül vezethette a labdát Jääskeläinenre. A magyar csatár rendkívül higgadtan elvitte a labdát a kimozduló finn kapus mellett, majd kissé kisodródva az üres kapuba gurított. 0–1
A gól jót tett a mérkőzésnek (és még nekünk milyen jót tett!), mert a finnek sokkal jobban erőltetni kezdték a támadásokat, ezzel viszont elöl több területhez jutnak Szalaiék.
Egy jobb oldali támadás során Vermes Krisztián be is tudja adni a labdát, de Koman elöl menteni tudtak (elsőre úgy tűnt, a középpályás lábát is eltalálták a szerelés pillanatában). A finnek Mikael Forsell révén jutottak el egy lövésig, de Király vetődve megfogta a labdát.
A 71. percben a finnek nemzeti hőse, a vasárnap szobrot kapó 39 esztendős korábbi világklasszis, Jari Litmanen is pályára lépett.
Ennek ellenére ismét helyzetbe került Szalai, aki újra Komantól kapott remek labdát, de a finnek szögletre mentettek.
A szögletből Gera Zoltán csúsztatott kapura, a labda nem sokkal suhant el a bal kapufa mellett. Egy perccel később ismét Gera volt a főszereplő, ezúttal a mi kapunk előtt – a támadó becsúszva szerelte a kilépni szándékozó Aleksey Eremenkót.
Koman Vladimir nagyon jó csere volt, nemcsak kiváló labdákat adott, hanem bátran vállalkozott lövésre is, a 79. percben Jääskeläinenk kellett hárítania a kísérletét.
Az utolsó tíz percre nagyon felpörögtek az események: előbb ismét Forssell lövését kellett védenie Királynak, majd Daniel Sjölundot előzte meg a gólvonalról remek ütemben kiinduló magyar kapus.
A sokadik finn helyzetet viszont már nem tudtuk hárítani, Forssell két védő között üresen lépett ki, és Király mellett a jobb alsóba passzolt. 1–1
Meg kell jegyeznünk, hogy nem sokkal a gól előtt növelhettük volna előnyünket, de a kapussal szemben álló Gera Zoltánt les miatt megállította a játékvezető – a visszajátszásból kiderült, hogy tévesen.
A meccs végén Litmanen és Szalai is megszerezhette volna a győztes gólt, de előbbi a kapu mellé lőtt, utóbbi pedig ballal a léc fölé bombázott.
Az eredmény azonban mégsem maradt döntetlen, ugyanis a 94. percben Elek Ákos passzából Dzsudzsák Balázs 14 méterről ballal a kapu bal oldalába lőtt, ezzel megnyertük a meccset! 1–2
EURO 2012, E-CSOPORT
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–2 (0–0) |
Helsinki. V: Kelly (ír) |
FINNORSZÁG: Jääskeläinen – Pasanen, Heikkinen, Hyypiä, Moisander – R. Eremenko, Sparv (Litmanen, 71.) – Porokara (A. Eremenko, 71.), Väyrynen, Sjölund (S. Kuqi, 81.) – Forssell. Szövetségi kaptiány: Stuart Baxter |
MAGYARORSZÁG: Király – Vermes, Lipták, Juhász, Laczkó (Vanczák, 86.) – Elek Á., Vadócz (Pintér Á., 75.) – Rudolf (Koman, a szünetben), Gera, Dzsudzsák – Szalai. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor |
Gólszerző: Forssell (86.), ill. Szalai Á. (49.), Dzsudzsák (94.) |
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG |
4 |
3 |
– |
1 |
12–4 |
+8 |
9 |
2. Hollandia |
3 |
3 |
– |
– |
8–1 |
+7 |
9 |
3. Svédország |
2 |
2 |
– |
– |
8–0 |
+8 |
6 |
4. Moldova |
3 |
1 |
– |
2 |
3–3 |
0 |
3 |
5. Finnország |
3 |
– |
– |
3 |
2–6 |
–4 |
0 |
6. San Marino |
3 |
– |
– |
3 |
0–19 |
–19 |
0 |
AZ E-CSOPORT MENETRENDJE
2010.09.03 |
Svédország–Magyarország 2–0 |
2010.09.03 |
Moldova–Finnország 2–0 |
2010.09.03 |
San Marino–Hollandia 0–5 |
|
|
2010.09.07 |
Hollandia–Finnország 2–1 |
2010.09.07 |
Svédország–San Marino 6–0 |
2010.09.07 |
Magyarország–Moldova 2–1 |
|
|
2010.10.08 |
Magyarország–San Marino 8–0 |
2010.10.08 |
Moldova–Hollandia 0–1 |
|
|
2010.10.12 |
Hollandia–Svédország |
2010.10.12 |
Finnország–Magyarország 1–2 |
2010.10.12 |
San Marino–Moldova |
|
|
2010.11.17 |
Finnország–San Marino |
|
|
2011.03.25 |
Magyarország–Hollandia |
|
|
2011.03.29 |
Hollandia–Magyarország |
2011.03.29 |
Svédország–Moldova |
|
|
2011.06.03 |
Moldova–Svédország |
2011.06.03 |
San Marino–Finnország |
|
|
2011.06.07 |
Svédország–Finnország |
2011.06.07 |
San Marino–Magyarország |
|
|
2011.09.02 |
Hollandia–San Marino |
2011.09.02 |
Finnország–Moldova |
2011.09.02 |
Magyarország–Svédország |
|
|
2011.09.06 |
Finnország–Hollandia |
2011.09.06 |
Moldova–Magyarország |
2011.09.06 |
San Marino–Svédország |
|
|
2011.10.07 |
Hollandia–Moldova |
2011.10.07 |
Finnország–Svédország |
|
|
2011.10.11 |
Svédország–Hollandia |
2011.10.11 |
Magyarország–Finnország |
2011.10.11 |
Moldova–San Marino |
|